A KISAGY – BIZALOM, BIZTONSÁG, ŐSBIZALOM

2022. júl. 06. | Tanfolyam

Az evolúció során idegrendszerünk úgy fejlődött, hogy utódaink és egymás védelmével, gondozásával növelhessük túlélési esélyeinket.

Emellett nem csak a másokról való gondoskodás programozódott az idegrendszerünkbe, hanem az is, hogy mi ugyanerre számítunk másoktól.

Úgy vagyunk megteremtve, hogy a társainktól feltételezzük a kapcsolódási szándékunk viszonzását. Ezek a biológiai programok a biztonságunk, a bizalom, a kötődés, a társas interakciók megalapozói. Amennyiben a kapcsolódási szándékunkat semmibe veszik, akár ellenséges reakciókat érzékelünk, a szervezetünk már akkor is veszélyt érzékel.

Belénk kódolt kapcsolódási szándékunk viszonzásával először az édesanyánk révén ismerkedünk meg. Az anya-gyermek közötti kapcsolódás minősége és mélysége lesz az alapja későbbi kötődési stílusunknak, megnyugvásunk képességének.

Az ősi mezodermából kialakult, kisagy által vezérelt szövetek a szervezetünk, illetve szeretteink védelmét hivatottak szolgálni. Az ún. „ősi bőr”, az irharéteg – és annak képletei: verejtékmirigy, faggyúmirigy -, a módosult verejtékmirigy: az emlőmirigy; a perifériás idegeinket burkoló mielinhüvelyek, illetve a szívburok, mellhártya, hashártya is ebbe a csoportba tartozik.

Az említett szervek központi témája: az integritás védelme; sérülés, sértés, támadás kivédése.

A kisagytól kezdve beszélünk a szociális szükségletek megjelenéséről, továbbá innentől kezdve figyeljük a biológiai kezességet is, amely rámutat konfliktusaink szociális vonatkozására.

Amennyiben egy drámai, váratlan, elszigetelten megélt pillanatban azt éljük meg, hogy a védelem, integritás szükséglete veszélybe került, a szervezetünk túlélő programra vált: értelmes biológiai különprogram indul el az agy-lélek-szerv szintjén egyaránt, a biológiai megoldás, az életben maradás érdekében.

Ismeretes, hogy a kisagy által vezérelt, ősi mezodermából kialakult szövetek KA-fázisban sejtszaporulattal, MK-fázisban elbontással reagálnak. Tanfolyamainkon rengeteg részletet ismerhetsz meg logikus működésedről, a kisagy által vezérelt szervekről, értelmes biológiai különprogramjairól a “Mezoderma” című online csomagban tanulhatsz, vagy az offline tanfolyamunk “Mezoderma” moduljában.

A Germán Gyógytudomány nem csak abban segít, hogy leírja, mi miért történik a szervezetedben.

A Germán Gyógytudomány által azt is megérted, hogy mire számít a biológiád, és hogyan tudsz a biológiai kódjaiddal egy irányba haladni.

Hasznos, ha a biológiai programjainkat, szükségleteinket, készségeinket nem akkor ismerjük meg, amikor már nagy a baj, hanem még előtte – és megelőzésképpen, vagy inkább a teljes, valódi élet érdekében teszünk bölcs lépéseket – félreértések, ítéletek, hiedelmek, magyarázatok nélkül.

Programjaimon a Germán Gyógytudomány gyakorlásán kívül abban is segítek, hogy értő és érző szemmel tudj ránézni magadra, szeretteidre, működésedre, igényeidre, saját megoldásaidra.

Tarts velem te is, várlak szeretettel!

Török Gabriella