Hosszú ideje úgy próbáljuk elérni az általunk vágyott jót, hogy a „hibást” keressük, amire rávarrhatjuk szenvedéseinket.
Megtanultunk az egészségünk érdekében a betegség ellen küzdeni.
Kényelmünkben könnyebb elhinni, hogy akkor tudunk igent mondani az egyik dologra, ha nemet mondunk arra, amiről elhittük, hogy ellenünk van.
Immunrendszerünket úgy képzeljük el, mint egy állandó háborús bevetésben lévő harci rendszert, amely folyamatosan leküzdi az ártani szándékozó, szervezetünket megtámadó betolakodókat. Elhisszük, hogy akkor lehetünk egészségesek, ha ez a harc sikeres.
Tudjuk, hogy a testünkön, testünkben közel másfél kg-nyi mikroba él, és azt is tudjuk, hogy a természetes baktériumflóránk nélkül nem működnek optimálisan a szöveteink.
Hogy hogy kerültek oda, mióta részei az életünknek, mit csinálnak ott, nem számít addig, amíg nem fáj semmink.
Amint azonban elszaporodnak életünk állandó kísérői és gyulladásos folyamatokban vesznek részt, őket okoljuk a betegségeinkért.
Azt tanultuk, hogy betegség akkor következik be, amikor a szervezet nem képes elpusztítani az elromlott és nekünk ártó szöveteket vagy az ellenséggé vált, addig jótékony, illetve panaszt nem okozó organizmusokat. Betegségeinkre gyakran úgy tekintünk, mint az immunrendszer meghibásodása – alul- vagy túlműködése – következtében kialakuló, értelmetlen elváltozásokra.
Hamer doktor azonban arra tanított minket, hogy az immunrendszer egy regenerációs rendszer. Ez nem egy harci rendszer, hanem helyreállító rendszer.
Nem valami ELLEN, hanem VALAMIÉRT dolgozik.
A természetben rend uralkodik, és ezt a rendet biológiai természettörvények biztosítják.
A testünkben nincs mikrobák elleni harc és nincs rákos sejtek elleni harc.
Ami létező, az a szervezetnek a helyreállításra, regenerációra való törekvése, illetve egyfajta sajátos “szemételtakarítása”, melynek során az ún. bekebelező sejtek eltakarítják pl. az elhalt sejteket és sejtmaradványokat. Azután a nyirokrendszeren és a véren keresztül kiválasztásra kerülnek ezek az anyagok.
A testben sehol sem figyelhető meg olyan folyamat, amiből harcra lehetne következtetni.
Amíg „antigén” és „antitest” csatájaként jellemezzük a testünkben zajló regenerációs folyamatokat, addig azt is elhisszük, hogy az anyatermészet által értelmetlenül megteremtett minőségek ellen küzdenünk kell.
A Germán Gyógytudományról szerzett tapasztalataink rávilágítanak arra, hogy a természetben mindennek helye van, és mindezek megkülönböztetés nélkül nyugszanak.
A természetben nincsenek ellentétek, csupán együttműködés, együttélés, ennek alapján pedig egyensúlyra törekvés – amit vissza is ellenőrizhetünk a biológiai természettörvények alapján.
Azon felül, hogy megismerhetjük az agy-lélek-szerv összefüggéseinek rendszerét, a biológiai természettörvényeket, az értelmes biológiai különprogramokat, sokkal, de sokkal többet kapunk, mint gondolnánk.
Hiszen azáltal, hogy megismerjük elváltozásaink biológiai értelmét, nem csak a szerveink működéséről szerzünk ismereteket, hanem megtudhatjuk, hogy milyen életre lettünk mi kitalálva valójában.
Végigmegyünk a fejlődéstörténeten, ahol részesei lehetünk annak a folyamatnak, ahogyan a környezet hatásait érzékelve, az újabb és újabb kihívásokhoz alkalmazkodva tökéletesedett az agyunk és testfelépítésünk.
Megismerhetjük azokat a biológiai programokat, amelyeket a természet, a teremtő az életünkbe kalibrált a túlélésünk érdekében. A biológiai programok ugyanis nem csak az elváltozásaink sokszínűségére mutatnak rá, hanem arra is, hogy milyen életre vagyunk megteremtve, milyen alapvető szükségleteink vannak és milyen készségeket kaptunk ezek kielégítésére.
